
E-SZÁMLA ÉS
MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ
Tisztelt Ügyfelünk!
Köszönjük, hogy igénybe veszi futárszolgálatunkat! Célunk a minél gyorsabb és hatékonyabb ügymenet biztosítása, melynek fontos része a papír alapú fuvarlevelek elhagyása és a teljes körű elektronikus adminisztráció bevezetése.
Ennek keretében július 1-től minden fuvar összes adatát elektronikus formában is rögzítjük, mely mellékletet táblázat formájában csatoljuk majd Ügyfeleink havi gyűjtőszámlájának küldésekor, augusztus első napjaiban. A táblázat a rendelés összes adatát tartalmazni fogja, így az árat és az átvevő nevét is.
Mivel a számlát igazoló elektronikus melléklet automatikusan készül, immár nincs akadálya az elektronikus számla kibocsájtásának és a papír alapú számla, valamint kísérőlevelek elhagyásának. A postán küldött számlák gyakran késve, vagy egyáltalán nem érkeznek meg sok bosszúságot okozva, valamint azok előállítása és tárolása is költségigényesebb, illetve kevésbé környezetbarát. Bízunk benne, hogy kedvezőnek találják majd újításunkat, mellyel lényegesen gyorsabb és egyszerűbb havi elszámolásra számíthatnak! Az e-számlázás mellett nyomkövetési szolgáltatásaink is változatlanul elérhetők, részletek a www.redda.hu-n!
Fontos, hogy már a megrendelés leadásakor kérjük az adatokat pontosan megadni, úgy mint a fizető cég nevét és egyéb adatait, az esetleges költséghelyet, vagy egyéb számlázáshoz szükséges információt. A számlázás ezeken az adatokon alapul majd, a papír alapú kísérőlevél megszűnésével a helyszínen már nehézkesebb lesz a számlázási adatok rögzítése/módosítása.
Júliusi megrendeléseikről tehát utolsó ízben készülnek és kerülnek postára papír alapú számlával az eddig megszokott kísérőlevelek, párhuzamosan az elektronikus dokumentumok küldésével. Augusztusi megrendeléseikről már csak elektronikus számlát és az azt igazoló mellékletet fogunk tudni küldeni e-mailben, hó végi zárást követően. Mivel havi postázásra a számlázás miatt innentől nem lesz szükség, a fuvarokhoz időnként Ügyfeleink által átadott saját szállítólevelek, átvételi dokumentumok külön kerülnek postai megküldésre hó végén. A kapcsolódó dokumentumok visszaforgatásának díja 300 Ft + áfa, függetlenül a visszaforgatott mellékletek darabszámától. A díj tehát havi egy és havi több melléklet esetén is fix, mely a postázás költségeit fedezi.
A számlázáshoz a jövőben feltétlenül szükségünk van számlát fogadó e-mail címre minden Ügyfelünktől. Kérem küldje meg vállalkozásának az erre a célra használható e-mail címét (amennyiben eddig nem kapott tőlünk e-mailben számlát), a penzugy@redda.hu címre július végéig! Amire szükségünk van:
Cég neve:
Cég adószáma:
Elektronikus számlát fogadó e-mail cím:
Segítségét előre is köszönjük, kellemes nyarat kívánunk!
E-számla tájékoztató letölthető pdf formátumban: E-számla tájékoztató

Mobil: +36 1 218 08 88
E-mail: redda@redda.hu
Adószám: 12004070-2-43
SZOLGÁLTATÁSAINK
REDDA-MOTOR KFT.
Jelenleg 60 futárt és 6 diszpécsert foglalkoztatunk, ami lehetővé teszi, hogy a megrendelés leadását követően 45 percen belül a küldeményeket felvegyük és azonnal kézbesítsük.